Vaddisznó

Kép
Vaddisznó

vaddisznó (Sus scrofa) az emlősök (Mammalia) osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a disznófélék (Suidae) családjába és a Suinae alcsaládjába tartozó faj.

Előfordulása

A vaddisznó elterjedési területe óriási, felöleli Eurázsia egészét, Ázsia déli részét és Indonézia szigeteinek egy részét is. Korábban élt a Brit-szigeteken is, de innen már kiirtották. Elterjedési területe Marokkótól keletre egészen Egyiptomig terjedt, felölelte az Arab-félszigetet, egész Európát, a Közel-KeletetKözép-ÁzsiátSzibériátIndiát, a Hátsó-indiai félszigetet, a Maláj-félszigetetKínát és Japánt is. Az indonéz szigeteken keletre egészen Flores szigetéig őshonos. Északon felhatol Skandinávia déli részéig és Dél-Szibériáig. Számos szigeten előfordul, ahol sok helyütt helyi alfajai alakultak ki, mint SzardíniánKorzikánSrí LankánHajnanonTajvanon vagy az Andamán-szigeteken.

Afrikában korábban a Szaharától északra mindenütt előfordult. Mára az afrikai alfajok száma nagyon megcsappant. A korábban Törökország déli részétől egészen Izraelig, valamint Egyiptom északi részén és Líbiában élő Sus scofa libycus és a Szudánban és Egyiptom déli részén élő szennár-disznó (Sus scrofa sennaarensis) mára kihaltnak tekinthető. Az Atlasz-disznó (Sus scrofa barbarus), mely MarokkóAlgéria és Tunézia területén, elsősorban az Atlasz hegységben fordul elő, szintén nagyon ritkává vált. Mára az Arab-félszigeten is csak a legészakibb területeken élnek vaddisznók.

A vaddisznóknak nincs különleges igénye élőhelyükkel szemben. Csak a minden búvóhely nélküli, teljesen nyílt területeket és a hegyek magas részeit kerülik. Angliából a középkorban kiirtották, de néhány éve vaddisznófarmokról kiszökött példányokból szabad területen élő állomány kezdett kialakulni. Jelenleg az angliai létszáma rohamosan növekszik. A Skandináv-félszigeten is előfordul. Svédországban jelentős mezőgazdasági károkat okoz. Elterjedésének északi határa nagyjából a 30–40 cm-t meghaladó tartós hótakaró határával esik egybe.

Annak ellenére, hogy vadászatuk Európában mindenütt intenzív, a vaddisznó állományok terjeszkedése, növekedése és ebből eredő - főleg mezőgazdasági - kártétele folyamatosan növekszik.

Ezen felül az állományok évről évre meglehetősen erősen változnak, így nagyon nehéz pontos képet rajzolni a faj elterjedéséről. Jelenleg nagyjából követi a kiterjedt erdőségeket, ahol az állatok védelmet és táplálékot találnak. A legkedvezőbbek kétségkívül a nedves talajú lombos és elegyes erdők, ahol a vaddisznó könnyen túrhat táplálék után, de fontos számára a nagy őszi tölgy- és bükkmakktermés is. Korábban bizonyára a ligeterdők voltak a vaddisznó elterjedésének középpontjai, de ezt az erdőtípust a mai Közép-Európában jószerivel teljesen kiirtották. A ligeterdőket a síkságon és a középhegységekben a fenyvessűrűségek helyettesítik, ide tudnak a disznók visszahúzódni, és ezek biztosítják, hogy ez a vad minden üldözés ellenére még mindig eredménnyel meg tud élni a kultúrterületeken. Hazánkban a vaddisznó nagyon elszaporodott, bevette magát a nádasokba is, de éjszakánként a fővárosban (a budai oldalon) is lehet találkozni vele.

A vaddisznó mint betelepített faj

Betelepített vaddisznók Floridában

A vaddisznót eredeti elterjedési területén kívül is sokfelé meghonosították. Viszonylag tisztavérű vaddisznók betelepítve csak Amerikában élnek. A Föld többi pontján élő állatok vagy elvadult házisertések vagy a vaddisznó és háziasított rokonának hibridjei. Mivel azonban teljesen vadon élő állatokról van szó, megjelenésük és életmódjuk is teljesen megegyezik a vaddisznóéval, így itt említjük meg őket.

A vaddisznót mint fontos vadászható állatot a 20. század elején telepítették be az Egyesült Államokba. A vaddisznó sok helyütt keveredett az USA déli részén, főként Texas államban élő elvadult házi sertésekkel, melyek ősei a 16. század óta éltek elvadulva a területen. E keveredések miatt tisztavérű vaddisznók nemigen élnek Észak-Amerikában, csak ilyen többnyire keverék állatok, amelyek azonban külsőre nagyon hasonlítanak a vaddisznóra. Az Egyesült Államok államai közül ma sok vaddisznó él KaliforniaFloridaDél-KarolinaGeorgiaAlabamaArkansasOklahomaLouisianaArizona és Texasállamok területén.

Dél-Amerikában is élnek meghonosított vaddisznók. Ezek ellentétben észak-amerikai rokonaikkal többnyire tisztavérűek. Argentínába 1900-ban telepítették be a vaddisznót vadászati céllal és ma a 40. és a 44. szélességi kör közötti területen elég sok él belőlük.

Házisertéssel kevert vérű, külsőleg vaddisznóra hasonlító elvadult állatok sokfelé élnek Földünkön, így Új-Guinea szigetén, AusztráliábanÚj-Zélandon, a Hawaii szigeteken, Trinidadon és Puerto Rico szigetén is. Ezen területek többségére az állatokat még több száz évvel ezelőtt telepítették be. A Hawaii szigetekre mintegy 1000 évvel ezelőtt vitték magukkal a szigetekre betelepülő polinéziaiak. Új-Guinea szigetére szintén nagyon korán kerültek disznók.

Ausztráliába viszont csak a 19. század elején telepítették be. Mára ezek az elvadult állatok nagyon kártékonyak az őshonos állat- és növényvilágra ezért a vadászat teljes mértékben szabad rájuk.

Sok délkelet-ázsiai és óceániai szigetre is emberek segítségével kerültek disznók, így a Bismarck-szigetekre, az Admiralitás-szigetekre és a Salamon-szigetekre is.

Alfaj

Nagy elterjedési területe miatt a vaddisznónak sok alfaja alakult ki. Testméretük északról dél felé haladva egyre csökken, de az elterjedési terület északi részének szigetein élő alfajok is jóval kisebbek a kontinentális formáknál.

A következő alfajokat különböztetik meg:

Egyes rendszerek csak négy alfajt ismernek el ezek közül és a többit ezekbe olvasztják be:

Megjelenése

Wild Boar Habbitat 2.jpg

Testhossza 90-200 centiméter, farka vékony, 15–40 cm hosszú, marmagassága 55-110 centiméter, tömege 50-190 kilogramm (kanok) és 44–160 kg (kocák). A vaddisznók egyes vidékeken még ennél lényegesen súlyosabbak is lehetnek, Oroszországban például elérhetik a 320 kg-ot is. Ezzel szemben a dél-európai vaddisznók alig fele akkorák. Az ismert ökológiai szabályt követik, amely szerint egy-egy faj példányai a melegebb vidéken kisebbek és könnyebbek, mint a hidegebb tájakon. Küllemét és megjelenését tekintve a vaddisznót egyetlen más vadon élő európai állatfajjal nem lehet összetéveszteni. Színezete a csaknem feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik, ezt részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni, a vaddisznók ugyanis előszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak. A kanok súlya jelentősen felülmúlja a kocákét, de elsősorban mégis az évről évre jobban kiálló szemfogaik (agyaraik) tűnnek fel. Az alsók gyenge ívben felfelé nőnek, míg a felsők felfelé hajlanak, és így ezekkel párhuzamosan helyezkednek el. Félelmetes fegyvert jelentenek, mert az agyarpárok koptatják, fenik egymást, és így egyre élesebbé és hegyesebbé válnak. A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó széllel viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik ugyancsak elárulják őket.